Vegánság Tudatosság Egészség

Vegánság Tudatosság Egészség

“Ezek a mai fiatalok”

2019. április 21. - Fruzsvegan

“Ezek a mai fiatalok” Biztosan te is hallottad már ezt a mondatot, ami nem éppen pozitív jelentést hordoz magában. Rengetegszer tapasztalom, hogy sokaknak az hogy valaki fiatal egyet jelent azzal, hogy nem gondol a jövőjére, csak azon jár az esze, hogy melyik kocsmába menjen a hétvégén. Persze vannak biztosan olyanok is, akikre igaz ez, de nem mindenki ilyen.

Sőt, egyre többször látom, hogy attól függetlenül hogy valaki fiatal vannak céljai, tudja mit akar és tesz is érte. Nem az számít, hogy hány éves vagy vagy hol tartasz most, ezek átmeneti dolgok. Az számít, hogy hova indultál és mit teszel azért, hogy olyan életed legyen amilyet megálmodtál magadnak. Én minden nap azon vagyok, hogy a maximumot hozzam ki magamból és igyekszem mindent megtenni azért, hogy olyan életem legyen, amilyet én akarok magamnak, mert tudom hogy mit akarok elérni. Persze lehet most azt gondolod, hogy minek ez az egész ráérsz még tenni a céljaidért. Persze ha egy olyan életet akarsz, amilyen mindenki szerint “normális” akkor lehet hogy elég, elmész egyetemre, lesz egy munkád amit lehet hogy utàlsz, de muszáj hiszen a számlákat be kell valamiből fizetni. Majd jön a többi, házasság, gyerek, autó, nagy ház.

És hol vagy? Sehol. Sőt... Nagy esélyel egyáltalán nem vagy elégedett az életeddel, nem érzed jól magadat benne. Így megy el a fél életed arra, hogy olyan dolgokat csinálsz, amiktől nem érzed jól magadat, persze mindez egy szempillantás alatt. Onnan indultál, hogy 18 évesen gondoltad, hogy még ráérsz, majd elteltek az évek és rájössz hogy már késő.

Én azt akarom, hogy úgy éljek, ahogy megálmodtam magamnak, hogy anyagilag független legyek, utazhassak oda ahova akarok, azt csináljam amit szeretek, úgy, ahogy én akarom. A másik célom, hogy ne csak magamnak teremtsem meg ezt, hanem segítsek másoknak abban, hogy megalkossák azt az életet, amiről mindig álmodtak, hogy részese legyek annak, hogy elérik a céljaikat. Ez a legnagyobb célom és tudom, hogy rengeteget kell ezért tennem. De elindultam az úton, mert nem majd akarok cselekedni, hanem most. Hogy miért? Mert ennyi erővel sosem lesz alkalmas.

Mindig lehet találni kifogást, most suli mellett nincs erre időm, most egyetemre járok, most dolgoznom kell, gyerek mellett nem érek erre rá stb stb... De mikor lesz alkalmas? Akarod egyáltalán hogy az legyen? Ha tudod hova tartasz akkor kezdj el tenni érte, kezd el mert nem fogja senki eléd rakni azt amit el akarsz érni. Nem számít hogy hány éves vagy, hogy most hogy látod magadat.

Csak gondolj bele abba, hogy milyen lesz amikor sikerül, amikor majd úgy élsz ahogy most megálmodod csak egy kicsit érezd át a súlyát annak, hogy mindezért te vagy a felelős.

Indulj el az úton és hidd el megéri. Mert amikor idősebb korodban visszanézel az életedre azt tudod mondani, hogy igen megérte, megérte minden egyes áldozat, mert egy olyan életet teremtettem magamnak, amit érdemes volt élni. Nem csak élni, hanem megélni. Igen ilyenek is lehetnek “ a mai fiatalok” tudatosak, cselekvők, akik tudják mit akarnak.

a32c3d00-5e98-40e9-a339-9d4b6f1e7954.jpeg

Instagram: @fruzsvegan

Így maradj motivált akkor is, amikor nem motivál senki

Motivált állapot, amikor egy rendezvényen vagy olyan emberek között, akikkel tudsz azonosulni, akik inspirálóak és akikkel egy irányba haladsz. Ilyenkor azt érzed, hogy bármi is álljon az utadba, te akkor is legyőzöd az akadályokat, saját magadat és megvalósítod a céljaidat. Az ilyen helyzetek elengedhetetlenek, hiszen a célod megvalósításához kell az, hogy tudj miből meríteni, inspirálódni.

Viszont semmire nem mész a tervezéssel, motivációval cselekvés nélkül. Így ezekkel a helyzetekkel sem mész semmire, ha nem találod meg a belső hajtóerődet. Hiszen ezeken az alkalmakon a tervek, célok születnek meg, a cselekvés része a szürke (vagy színes attól függ hogyan látjuk) hétköznapokra marad. Tudod amikor semmi kedved kikelni az ágyból, amikor legszívesebben ledőlnél a kanapéra és megnéznél egy filmet egy fárasztó nap után. Azokra a hétköznapokra, amikor nincs az a bizonyos motivált állapot. De miért?! Hiszen ilyenkor nincsen senki aki “motiváljon”, nem feltétlenül vagy olyan emberek között, akik fel húznak, inspirálnak.


Mi a megoldás?

Kénytelen leszel megtanulni magadat inspirálni, magadat felhúzni és tolni előre a cél felé vezető úton, ha szeretnél bármit is megvalósítani abból, amit azokban a bizonyos motivált helyzetekben kitűztél célként. Persze tudom, ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik.
Mit tudsz tenni ennek érdekében?


• Írd le álmaid életének történetét (fogalmazd meg, hogy pontosan hol, hogyan élnél és mit csinálnál, ha te álmodhatnád meg, fogalmazd meg az üzenetet amit “át akarsz adni másoknak”)
• konkrétan fogalmazd meg magadban, hogy mit tudsz tenni ennek érdekében, milyen lépéseket kell tenned ehhez
• Írd össze, hogy milyen értékeket képviselsz/akarsz képviselni, milyen emberré akarsz válni (tegyük fel, hogy a kitartás, példamutatás felkerül erre a listádra, onnantól neked nem fog beleférni hogy feladj bármit is és ne mutass példát. Hiszen tudod hogy a célodhoz az “üzenet átadásához” a küldetésedhez ez szükséges tehát nem kérdés, hogy napi szinten elvégzed az apró szokásokat amik a célodhoz vezetnek.)

Akkor fogsz cselekedni, amikor megvan a belső hajtóerőd, amikor megvan az a cél, amitől kiráz a hideg ha rágondolsz.

Ezek azok a dolgok, amiket nem tudsz kitenni a cél faladra, mert ezek nem kézzel fogható dolgok. A pénz, az autó, a nagy ház sosem fog annyira motiválni, mint egy üzenet, amit át akarsz adni másoknak vagy más pénzben nem mérhető dolog. Persze a tárgyi dolgok is motiválnak, de azok is külső dolgok, külső források, amik időszakosan motiválnak. Ráadásul gondolj bele, ha megvan az a bizonyos tárgy ami egy ideig motivált, akkor elveszik a motiváció, hiszen csak a tárgy miatt cselekedtél.

Viszont ahhoz, hogy a te belső motivációdat megtaláld, a belső hajtóerődet, ahhoz belül kell keresgélni, ezt nem fogod megtalálni külső dolgokban. Külső, időszakos motivációhoz elég a külső forrás. Belső motivációhoz belső forrást kell keresni.

Találj egy üzenetet, ami annyira fontos és sürgős számodra, hogy bármit megtennél érte ezután soha egy percig nem lesz kérdés, hogy cselekedj vagy ne és ez is felkerüljön a “majd holnap megcsinálom” című listára.

798ef1a2-c861-43fe-9974-9ffda6f48d91.jpeg

Instagram: @fruzsvegan 

Vegán karácsonyi menü

Sokan, amikor vegánok lesznek nem tudják mi kerüljön a karácsonyi asztalra, hiszen a klasszikus karácsonyi ételek nem vegánok. Most ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani, a mai posztban egy 3 fogásos vegán menüt mutatok meg nektek, ami tökéletes karácsonyra. Ha kipróbáljátok valamelyiket, akkor használjátok a #fruzsvegankaracsony hashtaget.


Leves: Szerecsendiós-gyömbéres sárgarépa krémleves
Hozzávalók:
•3-4 db sárgarépa
•1 kis doboz rizstejszín
•ízlés szerint gyömbér
•egy csipet őrölt szerecsendió
Elkészítés:
1. Egy lábosba forralok vizet, feldarabolom a sárgarépát, majd puhára főzöm.
2.  Megvárom, amíg kicsit kihül a megfőtt sárgarépa, majd krémesre turmixolom a többi hozzávalóval együtt.

3.Az elkészült levest felforralom, növényi sajttal és kenyérkockákkal tálalom.

617f772c-3922-44cb-8214-e858bd36024b.jpeg

Főétel: Töltött héjában sült édes és lila krumpli zöldfűszeres rizzsel és bébi spenótos kesu szósszal
Hozzávalók:
• 1 nagyobb darab édesburgonya
• 2-3 darab lila krumpli
• 1 konzerv kukorica
• 50g kesudió
• 1 marék bébi spenót
• rizs
• zöldfűszerek
Elkészítés:
1. A kesudiót beáztatom langyos vízbe, a sütőt előmelegítem 200C-ra légkeverésen, a rizst fel teszem főni.
2. A krumplikat megmosom, villával lyukakat szúrok rájuk, hogy jobban átsüljenek, be teszem a sütőbe 30 percre.
3. A kesu szószhoz össze turmixolom a beáztatott kesudiót vízzel és sóval. A felét kiveszem, a másik felét össze turmixolom a bébi spenóttal.
4. A sima kesu szószt össze keverem a kukoricával, a megfőtt rizst pedig a zöldfűszerekkel.
5. A megsült krumplikat félbe vágom, megtöltöm a kesu szószos kukoricával, tálalom a rizzsel és leöntöm a spenotos kesu szósszal.

2f016d54-f388-494d-800d-7d353a30958c.jpeg
Desszert: Mézeskalácsos kesu krémes süti
Hozzávalók:
• 200 g zabpehelyliszt
• 2 tk mézeskalács fűszer
• 250 g édesburgonya
• 1/2tk sütőpor
• 50 g kókuszvirág cukor
• 1/2 db banán
• 15 g kókusz olaj
• 1/2 ek almaecet
• étcsoki
• vegán csokikrém
• 100 g kesudió
• mandulatej
• 2 ek agave szirup
Elkészítés:
1. Az édesburgonyát mefőzöm, egy villával pürésítem, hozzá adom a banánt, az olvasztott kókusz olajat és az almaecetet.
2. Egy másik tálba összekeverem a zabpehelylisztet, a sütőport, a mézeskalács fűszert és a kókuszvirág cukrot.
3. A kesudiót beáztatom langyos vízbe, a lisztes keveréket össze gyúrom az édesburgonyás keverékkel és kinyújtom.
4. A kesudiót összeturmixolom annyi mandulatejjel, hogy krémes állagot kapjak, hozzáadom az agave szirupot.
5. A kinyújtott tésztából köröket vágok és muffin formába teszem őket, 180C os sütőben 10 percig sütöm.
6. Megtöltöm a tésztát a krémmel, teszek bele étcsokit vagy csokikrémet a közepébe és további 15 percig sütöm.

b4119ba5-e7b4-47f1-af35-8d76e1cc46ea.jpeg

Kellemes ünnepeket kívánok!

Instagram: @fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan

Boldogságról

Sziasztok!❤️ Sokszor felmerült bennem mostanában ez a téma, amiről ma írni fogok, mert szerintem mindenki volt már úgy, hogy nem szerette azt amit csinál, sajnos a legtöbben így élik le az életüket, egy munkával, amit utálnak, álmokkal, amiket soha nem valósítanak meg. Sokan azért dolgoznak, mert muszáj, nem pedig azért mert szeretik csinálni.

Reggel korán ki kelsz az ágyból, futtában iszol egy kávét, hogy valamennyire észhez térj, reggeli az már szóbá sem jöhet, indulni kell. Rohanás suliba/munkába, alig várod, hogy végre vége legyen, mert bármi mást szívesebben csinálnál csak ne kelljen ott lenned. Hazaesel, leülsz a tv elé vagy görgeted az instát, mert máshoz már se kedved, se motivációd, aztán rájössz, hogy megint eltelt egy nap úgy, hogy semmi haszna nem volt. Beesel az ágyba, hulla fáradtan és azon agyalsz, hogy reggel megint kelni kell, arról álmodozol, hogy milyen jó lenne, ha ennek vége lenne és olyan életed lehetne, amit megálmodsz magadnak. Majd elalszol, azzal a gondolattal, hogy ez úgyis csak egy álom és soha nem lesz belőle valóság, reggel pedig megint szól az ébresztő és kezdődik minden elölről...

ce684f10-76d1-4474-9fcc-08f0e3d7b1f2.jpegVelem is ez volt, utáltam az életemet, hogy nem csinálhatom azt, amit szeretek, nem bírtam egy olyan rendszerben lenni, amivel nem értek egyet, viszont sokáig tűrtem mert azt gondoltam muszáj, nincs más választásom. Gondoltam, majd ha leérettségizek akkor már jó lesz, mert csinálhatom amit szeretnék, de rájöttem hogy képtelen vagyok egy olyan életet élni, amit ennyire utálok. Döntöttem, hogy nem akarom ezt és váltani akarok. Átmentem egy esti suliba, így sokkal szabadabb és boldogabb vagyok. Már nem azért kelek fel reggelente, mert muszáj, hanem mert alig várom, hogy dolgozzak a céljaimért, mert imádom csinálni.

Te miért kelsz fel reggelente? Mert muszáj vagy mert annyi mindent szeretnél csinálni és már alig várod hogy neki állj? Azért hogy túléld a napot és végig csak azt várd, hogy este megint pihenjél, bedőlj az ágyba és reggel megint kezdődjön újra a körforgás? Vagy azért mert szereted csinálni azt, amit csinálsz és alig várod hogy kezdődjön a nap és megint dolgozz a céljaidért? Sajnos legtöbben csak túlélnek, nem élvezik amit csinálnak, boldogtalanok. Sokszor halljuk/ olvassuk, hogy csináld amit szeretnél, menj az álmaid után, bármennyire elcsépelten hangzik tényleg igaz. Hidd el, hogy igenis lehet másképp is, lehet változtatni, lehet élni az álmainkat, vagy még annál is többet, amit meg merünk álmodni.

Lehet itt szó suliról, munkáról, bármiről, ha nem szereted csinálni, akkor miért vagy még mindig ott? Mire vársz még? Halogathatod, hogy majd ha ez meg az lesz meg majd x idő múlva, de semmi értelme mert csak a saját idődet húzód. Szerintem onnan tudod, hogy jó helyen vagy, hogy képes vagy hajnali 2 ig dolgozni azon, amit el akarsz érni, majd reggel már alig várod, hogy folytasd. Mert az, hogy dolgozol nem kell, hogy azt jelentse hogy utálod csinálni, nekem ilyen szempontból a szabadságot az adta meg, hogy online építek üzletet egy okostelefon segítségével a világ bármely pontjáról, ezzel másoknak is egy lehetőséget adva arra, hogy ők is egy szabadabb, boldogabb életet élhessenek. Én ezért csinálom, mert szeretném minnél több embernek megmutatni, hogy van más lehetőség is. Tényleg csak RAJTAD múlik, hogy mersz e lépni, változtatni, vagy maradsz ott ahol most vagy boldogtalanul.

Keresheted a kifogásokat, hogy miért nem változtatsz az életeden, de teljesen felesleges, mert senkinek nem tartozol magyarázattal, az már más kérdés, hogy magaddal hogyan fogsz elszámolni. Teljesen mindegy, hogy hol vagy most, milyen élethelyzetben, mindig van arra lehetőséged, hogy változtass, hogy tegyél azért, amit el akarsz érni. Nem egyik pillanatról, a másikra fog megvalósulni az, amit megálmodtál, sőt lehet hogy hónapokat, vagy akár éveket kell érte dolgoznod, de ha kitartóan csinálod és nem adod fel, akkor biztosan meglesz az eredménye. Nem az számít honnan indulsz, hanem hogy hova tartasz és mit vagy hajlandó megtenni a célodért. Az hogy honnan indulsz nem a te érdemed, hiszen “ezt dobta a gép” ha jó, ha rossz ez van, ezen nem tudsz változtatni, viszont az, hogy mit fogsz elérni, az csak rajtad áll. Döntsd el, tegyél érte meg mindent, soha ne add fel és éld azt az életet, amit megálmodtál magadnak. Ha gondolod keress meg, lehet, hogy tudok Neked segíteni. Köszönöm, ha végigolvastad.

 

Instagram: @fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan 

Ilyen vitaminokat szedek

Sziasztok!❤️ Elég régen volt bejegyzés itt a blogon, de mostantól igyekszem itt is gyakrabban jelentkezni, mert rengeteg ötletem van. A mai bejegyzésben megmutatom, hogy milyen vitaminokat kezdtem el használni, mert ezt is sokszor kérdezitek tőlem. Régebben nem szedtem semmilyen vitamint, de úgy gondoltam, hogy 1-2- t érdemes kipróbálnom. A forever termékeit használom, nem szponzorált tartalom, csak tényleg szeretem a termékeket, ezért szívesen ajánlom bárkinek. Illetve nagyon nehéz szerintem jó minőségű vegán vitamint találni, itt pedig bőven van választék ezért is szeretném Nektek megmutatni, hátha valakinek ez.

B12 plus: Ez az egyetlen olyan vitamin, ami nem található meg a növényekben, ezért vegánoknak kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Régebben nem szedtem ezt sem, viszont most mindenképpen szeretném rendszeresen fogyasztani. A tablettát sosem tudtam lenyelni, de szerencsére összeporítva vízbe keverve el tudom fogyasztani.

1c716e3b-d019-4fa7-9464-6a8ca66793ab.jpeg

Aloe Berry Nectar: Nagyon magas a vitamintartalma, elképesztően finom, még csak ezt az ízt próbáltam, de nekem nagyon ízlik, kicsit savanykás, a vörösáfonyának köszönhetően. Nagyon frissítő íze van és leginkább azt szeretem benne, hogy sok energiát ad.

effeee40-65bd-4d34-84f0-5cc6e4369b1b.jpeg
Cardio Health: Sok más vitamin mellett Q10 koenzimet tartalmaz és sok értékes növényi kivonatot tartalmaz. Narancsos az íze, én általában gélbe keverve szoktam elfogyasztani.
Leginkább a saját tapasztalataimat írtam le, viszont ha felkeltette valamelyik termék az érdeklődésedet, vagy szeretnél több infót róla, akkor keress bátran instagramon üzenetben. Illetve, ha van még ötletetek, hogy milyen posztok lehetnek érdekesek, akkor írjátok meg.

Instagram: @fruzsvegan

Így helyettesítsd a tojást

Sziasztok!❤️ A mai bejegyzésben azoknak szeretnék segíteni, akik nem tudják hogyan váltsák ki a tojást külömböző ételekben. Nem feltétlenül arra szolgálnak a tojáshelyettesítők, hogy a tojás ízét reprodukáljuk, hanem arra hogy az ételeknél elérjük a megfelelő állagot. Fontos tudni, hogy nem minden ételhez jó egy tojáshelyettesítő, ezért érdemes őket váltogatni, attól függően, hogy mit készítünk. 

Rántotta/omlett

Nekem ez az egyik kedvencem, mert nem csak finom hanem sok értékes tápanyagot is tartalmaz, ráadásul nagyon jó opció arra az esetre, ha sósat akarunk reggelizni.

Csicseriborsólisztből készül, emiatt nagyon jó növényi fehérjeforrás, ehhez kerülnek fűszerek, növényi tej esetleg egy kevés fekete só a tojásos íz elérésének érdekében és semmi más nem kell hozzá. Tehetünk bele zöldségeket és olajmentes serpenyőben kisütve pár perc alatt elkészül.

Tofurántotta összemorzsolt tofu fűszerek és fekete só. Hasonlóan készül, mint a csicseris rántotta.

e5f7a075-c703-4a02-b775-8d7d416ae4c3.jpeg

Sütikben, kekszekben, fasírtokban

Talán ez az, amitől a legjobban szoktak tartani az emberek, amikor elhagyják a tojást, hiszen azt gondolják hogy tojás nélkül nem állna össze a tészta. Szerencsére ez nem így van, sőt több opció van arra, hogy mivel válthatjuk ki a tojást a sütikben. 

Lenmag: 1 tojás = 1ek őrölt lenmag + 3 ek víz (alaposan összekeverjük és 10-15 percre hűtőbe tesszük, amíg zselés állaga lesz)

Chia mag: 1 tojás = 1ek chia mag + 1/3 bögre viz (alaposan összekeverjük és 10-15 percre hutobe tesszük, amíg zseles állaga lesz)

Banán: 1 tojás = 1/2 banán (villával összenyomkodjuk)

Almapüré: 1 tojás = 1/4 bögre almapüré

Mogyoróvaj: 1 tojás = 3ek mogyoróvaj

 6af31108-756a-4530-9290-831d9c88df4e.jpeg

Felvert tojásfehérje

Aquafaba: 1tojásfehérje = 2ek csicseri konzerv levéből (ezt kell ugyanúgy felverni, mint a tojásfehérjét)

96aa6d26-ef9f-4571-a7b1-1f587559d8b6.jpeg

Instagram:@fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan

Vegánságom története

Sziasztok!❤️ A mai bejegyzésben elmesélem nektek, hogy miért és hogyan lettem vegán. Nagyjából 4 éve kezdődött ez az egész, amikor felhagytam a húsfogyasztással. Ez egyáltalán nem volt tudatos a részemről, hiszen egészen addig ettem húst, szerettem és fogalmam sem volt arról, hogy ez nem jó. Először csak egyre kevesebbet fogyasztottam, aztán egyszer már azt vettem észre hogy egyáltalán nem eszem. Egyszerűen nem kívántam, azt éreztem, hogy nincsen rá szükségem. Viszont közel sem ettem egészségesen, hiszen a hús elhagyásával egyre több tejterméket fogyasztottam, illetve nagyjából ekkor kezdtem bele az alacsony szénhidrátos diétába, ami egyénként elképesztően egészségtelen, de erről majd egy másik bejegyzésben fogok írni. 

Nagyjából 1,5 évvel utána kiderült, hogy tejfehérje érzékeny vagyok és egy minimális mennyiségű tejtől vagy tejterméktől is kiütéseim lettek és fájt a hasam. A tünetek ellenére sem tudtam lemondani a tejtermékekről és ugyanúgy fogyasztottam őket. Ennek ellenére elkezdtem kutatni tejmentes receptek után, ekkor találkoztam először a vegán életmóddal, ami elsőre nagyon nem volt szimpatikus, sőt kifejezetten ellenszenves volt az egész. El is könyveltem magamban, hogy soha nem leszek vegán.

 18c707f1-fbd0-4c44-bf2e-95152024275a.png

Aztán egy kicsivel később rátaláltam @noraspiration Nóri YouTube csatornájára és egyből nagyon szimpatikussá vált ez az egész életmód. Miután megnéztem a videóit elkezdtem megérteni az egésznek az etikai hátterét és láttam azt is, hogy tényleg nem salátán élnek a vegánok, sőt egy kis kreativitással bármit el lehet készíteni vegán változatban. Ekkor még mindig túl radikálisnak találtam ezt az egészet, de már elkezdett érdekelni a dolog. A mi a baj a tejjel című videója megnézése után egyből világossá vált számomra, hogy már csak idő kérdése és vegán leszek. Elkezdtem utánanézni a dolgoknak, megismerkedtem az etikai, az egészségügyi és a környezetvédelmi hátterével az egésznek és ahogy egyre több információ birtokában lettem egyre biztosabb voltam abban, hogy ez lesz a lehető legjobb, amit tehetek. 

2f8bd278-6fa2-4e48-85ba-003f9844a892.jpeg

Miután megvolt az elhatározás elkezdtem fokozatosan elhagyni az állati eredetű ételeket, először a tejet és a tejtermékeket, amit azelőtt az allergiám ellenére sem sikerült. Majd a tojást és végül pedig a halat és a mézet. Elkezdtem odafigyelni arra, hogy amit újonnan vásárolok sminkterméket, tusfürdőt, sampont az vegán legyen, de a már meglévőket elöször elhasználtam. Azzal,ha kidobtam volna nem változtattam volna azon a tényen hogy már egyszer megvásároltam a terméket. Cirkuszba és állatkertbe ezelőtt sem jártam, úgyhogy ebben nem volt változás, de fontosnak tartom ezt is megemlíteni, hiszen ez is a vegánság része. Nekem nagyjából fél évre volt szükségem ahhoz, hogy mindent elhagyjak, persze vannak akik egyik napról a másikra váltanak, de nekem időre volt szükségem ehhez.

Ez történt két éve és azóta is imádom ezt az életformát és a mai napig úgy gondolom, hogy ez volt életem legjobb döntése. Soha többet nem ennék olyat, amiért szenvedett valaki. Azóta szebb lett a bőröm, gyorsabban nő a hajam, sokkal energikusabb vagyok és beállt a súlyom is. A vegánsággal nem egy újabb diétát próbáltam ki, hanem végre megtaláltam a nekem megfelelő életmódot, amiben azt eszem amit csak megkívánok és végre nem kel megvonnom magamtól semmit. Köszönöm, ha végigolvastad❤️

Instagram: @fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan

Csokikrémes - baracklekváros palacsinta recept

Ma az egyik kedvenc reggelimnek a receptjét hoztam el nektek, ami a világ legyegyszerűbb palacsinta receptje, ráadásul gluténmentes és természetesen vegán. Mivel már nagyon sokan kérdeztétek, hogy mi a titka a tökéletes vegán palacsintának, ezért most megmutatom nektek, ráadásul egy csokikrém és egy baracklekvár receptet is hoztam nektek.

Hozzávalók:

a palacsintához:

• 130g zabpehely

• 250ml rizstej

a csokikrémhez:

• 25g vegán étcsoki

• 2ek kókuszvirág cukor

• 50ml rizstej

a baracklekvárhoz:

•250g sárgabarack 

•3ek agave szirup

Elkészítés:

1. A palacsinta hozzávalóit egy turmixgépben összeturmixoljuk és olajmentes teflon serpenyőben kisütjük őket.

2. A baracklekvár hozzávalóit összeturmixolom, egy lábosba öntöm a masszát és felforralom.

3. A csokikrémhez egy serpenyőben felolvasztott az étcsokit, hozzáadom a kókuszvirág cukrot, a rizstejet és felforralom.

4. A palacsintákat egymásra helyezem, rákenem a lekvárt, a csokikrémet és ízlés szerint gyümölcsökkel díszítem.

6339101e-fee1-4d91-b187-31a9c725a658.jpeg

Instagram: @fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan

Bemutatkozás

Sziasztok!❤️ Szeretnék bemutatkozni nektek, így talán kicsit személyesebb, hogy tudjátok ki van az instagramos képek, írások mögött. Fruzsi vagyok 17 éves, nagyjából 2,5 éve ismerkedtem meg a vegán életmóddal, először persze én is azt gondoltam, mint mindenki más, hogy én biztos nem leszek soha vegán. Aztán rá fél évre mégis megtörtént az, amit soha nem gondoltam volna: vegán lettem. A rengeteg információ hatására, amit a vegánsággal kapcsolatban olvastam, láttam fokozatosan elhagytam az állati eredetű termékeket. Elsősorban az etikai része miatt kezdtem el az egészet, de később rájöttem, hogy ezzel az egészségemnek és a környezetnek is nagyon jót teszek. Elkezdtem magamnak főzni, új ízeket ismertem meg és ez az egész a hobbimmá vált. Imádom kidíszíteni, lefotózni az ételeket, amiket készítek, számomra ez egy kreatív folyamat. Rövid idő alatt rájöttem, hogy a vegánok nem salátán élnek, sőt. Bármit el lehet készíteni vegán változatban és azért is csinálom az instagram oldalamat, hogy ezt másoknak is megmutassam. A vegánságon kívül még rengeteg más dolog érdekel, ilyen például a futás is, amit kicsit több, mint egy éve kezdtem el csinálni. Most pár hónapja egy sérülés miatt szüneteltetnem kellett, de már rendbe jött a lábam és azon vagyok, hogy újra a napjaim része legyen. Az étkezésem is kicsit össze vissza van mostanában, de szeretném megtalálni az egyensúlyt ebben is. A blogot pedig azért indítom el, mert szeretnék egy olyan felületet, ahol megoszthatom veletek a recepteket, írhatok a futásról, vegánságról és hasonló témákról. Köszönöm, ha végigolvastad, ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor várlak vissza a blogomra. Ha pedig bármi ötleted lenne, amiről szívesen olvasnál, akkor mindenképp írd meg nekem instagramon.

Instagram: @fruzsvegan

Facebook: Fruzsvegan

ea9ed3f2-bcd5-453a-8d5b-2e17e4319122.jpeg

süti beállítások módosítása
j